Egykor

Legsötétebb órámban majd elvesztem az eszem,
s bár tudatosan döntök, mégis rosszul cselekszem.

Nekem vagy talán már másnak

Azon gondolkodtam, hogy vajon
eszedbe jutok-e még néha nap?
Amikor van egy kis időd magadban
megnézni a múltadat.
Ott vagyok egy részében, de olyan vontatottan...
Beékelődtem a hófehér írólapra,
mint egy fekete folt tinta.
Telik az idő, de bár ne ilyen lassan
a szél időnként az illatodat is elhozza,
hogy újra, csak még utoljára rád gondoljak.
Néha jó lenne beszélgetni, de nem veled,
nem érdekel a lényed, csak a véleményed
az igaz, tiszta, őszinte részed az életben.
Mogorva a Nap, az éjjel sem szebb
Vérző emlékekkel nyugovóra térek.
Ellentétes gondolatok mozdítják a fejem.
A szívem itt maradna, az eszem továbbmenne...

Simon Márton - És még egy délelőtt

És még egy délelőtt

A többiről alig kell, vagy csak nem tudok, és a java úgyis megmarad,
de arról a téli fényektől derengő délelőttről érdemes talán.
Megemlékezni egy folyosóról, ami egyébként lényegtelen volt,
felírni, mint egy telefonszámot, pontosan, megfogalmazni, mint egy
használati utasítást – csomagmegőrző szekrény vagy terhességi teszt.
Ahogy abban a jellegtelen szombat délelőttben, az udvar felé menet,
a hosszú, kékesszürke fényben, kialvatlanul és másnaposan,
végighúztam a kezem a csempés falon, és hideg volt, és erről te jutottál eszembe.
Nem tudom pontosan miért, ez nem az eleje volt és nem a vége,
nem volt tehát logikus, de a hideg lábaid jutottak eszembe róla, amiket
a hasamhoz szoktál nyomni alvás előtt – pedig akkoriban már külön aludtunk.
Azon gondolkodtam, hogy valószínű neked valami egész más jár most a fejedben,
ülsz, eszel, talán még föl se keltél, vagy bárhogy is, de nem gondolsz rám.
Nem lenne rossz tudni, gondoltam és eléggé remegett a gyomrom,
hogy később, ha majd valaki más mellett alszol egyedül,
én meg szabad leszek, mint egy pontatlanul felírt telefonszám,
vagy tárgytalan használati utasítás, szóval jó lett volna tudni,
hogy néha szenvedni fogsz, és mindenről én – – – tél volt és azt akartam,
hogy mindenről ami hideg, én jussak eszedbe. Szédültem, hiányoztál,
és mire kiértem az udvarra, arra gondoltam, hogy ez az egész: én, a fák,
ez a kert, ez a szombat, minden, ez valószínűleg nincs, nem is volt soha, nem lesz,
hogy engem csak te képzelsz, erre gondoltam, és jó volt.