"Egyedül a csendben, fuldoklok kétségbeesésben,
Összezavar a világ, csak én bizonyulok kevésnek.
Az éj leple betakar, a hold már nem ragyog,
Gyenge vagyok itt lent, szólít a Csillagom.
Nem engedlek, nem lehetsz velem,
Fájdalmat okoztál hiába figyelmeztettelek.
Valóm része voltál, most mégis eltűnsz,
Annyi minden vár ránk, inkább továbbrepülsz.
Nem gondoltam, hogy megtörténhet:
Küzdöttem, harcoltam és ez lett a vége.
A csillagokhoz és azon túl is felmehetnék,
Mint sárkányrepülőt a kisgyerek: elvesztettél.
A sors már nem takargat szebb képet,
Visszavonulok, szépen csendben lelépek.
Most nem szól a gyógyír, mint régen,
Az egyetlen mi itt tarthatna, elveszett.
Csak a csend és én vagyunk a pillanatnak,
Egy gyors mozdulat és mindennek végeszakad.
Egy jobb kilátás, mi vár a fellegekben,
Egy liter vér, mi elfolyik szép csendben.
Egy halk ima utolsó erővel,
És kialszik a tűz a szem tükrében." /Kim/
.jpg)