Érezted már
azt, mintha 2 személy élne benned?
Mintha
állandóan harcban lennének. Az egyik
mindig egy kicsit többre vágyik, a másik pedig akarva-akaratlanul de elfogadja
a jelen helyzetet. Ez a nagyravágyás mérgezi az embert. Egy kicsit mindig
többet akar a mostaninál, új lehetőségeket akar és talán ha kapna egy kis
szabad teret végre megbékélne. De nem teheti, mivel a visszafogott alakzat néha
visszatartja. Ő győzi meg, hogy alakulhatott volna rosszabbul is. Nem szabad
eldobnia azt amit eddig épített és szilárdan tartott, még ha az esetekben
kevés.
De én mégis többet akarok. A buzgó oldal ami
átvette az irányítást, mostantól ő határoz meg és csak ő él bennem. Minden
emberi ami volt, mára már kihalt. Az elején még bűntudatot éreztem, a Minden
eldobásáért, és hogy hiányozni fog a nyugodt élet. Nem akarom többé a megvető
szavakat hallani.
Többé nem
lesz a saját világom ismeretlen. Most már én is részt veszek benne, szerepem
van.
Ez a pezsgés
ami hiányzott, a mértéktelen kicsapongás és az üres poharak. Ez a felszabadítás
ami egykor kiégett bennem, most újra virágzik. És nincs aki megálllíthatna.
Tiszta
világképet alkottam. Olyat amiből hiányoznak az érzelmek, a fontoskodás, az
aggodalom vagy a magány. Új élet, új reménységek. És még többre vágyom. Saját
elmém felet vesztettem el az irányítást.
Végeláthatatlan éjszakák, lendületet és
szabadság. Vár az Élet. Innentől már csak a Világosság szabhat határt.
